Csapatépítő képzések

Bizonyított tény, hogy a csapatmunka nagyban szerepet játszik egy cég sikerességében. Egy vállalat számára sokat jelenthet a munkatársak szaktudása, felkészültsége, azonban a hatékonyság megduplázódik, ha az emberek a csapatépítés révén konstruktívan dolgoznak együtt, egy csapatban.

Nyilván Önök is találkoztak már olyan munkahellyel, ahol a sok munka miatt az alkalmazottak nem, vagy nagyon kis mértékben figyeltek egymásra. A személyes emberi kapcsolatok hiánya, vagy azok felületessége hosszú távon kiégéshez (burnout) vezethet. A tréning hozzájárul ahhoz, hogy munkatársai emberi kapcsolatai javuljanak, így a konfliktusok gyakorisága csökken, a kiégés jelei a munkahelyen kevéssé mutatkoznak.

A témában folytatott kutatások azt bizonyítják, hogy az egyén mérhető eredményeinek mindössze 15%-a adódik a technikai tudásból és 85 %-a az emberi érintkezéseknek köszönhetően.

Önök választhatnak különböző tematikájú csapatépítő tréningjeink közül.

OUTDOOR CSAPATÉPÍTÉS

Outdoor csapatépítő programjaink célja a pihenés aktív formáján keresztül történő szórakoztatáson túl-az, hogy minden csapattag pontos képet kapjon saját és társai fizikai állóképességéről, ügyességéről, alkalmazkodó- és koncentráló-képességéről, valamint a csapatszellemről. Mindez természetes körülmények között zajlik, ahol a csapattagok (minimális technikai segítség mellett) csak önmagukra és társaikra számíthatnak, és sokszor nem mindennapi körülmények között kell számot adniuk rátermettségükről. A végrehajtás során előtérbe kerül a társak közötti együttműködés, a hatékony munka- és tevékenység-szervezés, valamint a segítségnyújtás.

INDOOR CSAPATÉPÍTÉS

Indoor csapatépítő programjainkon a résztvevők mini tréningek keretén belül tesztelhetik saját, illetve csapattársuk szociális kompetenciát. Pontos képet kapnak arról, hogy milyen személyiségtípusokkal dolgoznak együtt, őket hogyan lehet kezelni. Az indoor csapatépítő tréning célja, hogy megismertesse a résztvevőkkel a csapattá válás folyamatát, a hatékonyan működő csapat jellemzőit, a hatékony kommunikációt csoporton belül illetve a motiváció lehetőségeit.

Minden tréningünk esetében a gyakorlatorientált képzésekben hiszünk, így játékos feladatokon sajátítják el a szükséges tudást a résztvevők.

Csapatépítő tréningjeink a következő témakörökre fókuszálnak:
  • – Alkalmazkodási képesség
  • – Csapatkohézió erősítése és bizalomépítés
  • – Döntéshozatal
  • – Együttműködés
  • – Helyzetfelismerés és kreativitás
  • – Időgazdálkodás
  • – Kommunikáció
  • – Konfliktuskezelés
  • – Önbizalom és motiváció
  • – Önismeret
  • – Problémamegoldás
  • – Stratégia-alkotás
  • – Vezetői készségfejlesztés